Egyiptom télen

  Legtöbben az osztrák síparadicsomokat szeretik télen felkeresni, de az én nagy szerelmem ilyenkor Egyiptom. Aki túrázott már teveháton a hóborította sivatagban, és érkezett már meg egy oázisba, ahol a havas pálmafák fogadták, tudja, hogy miért. Érdemes még megemlíteni a hagyományos egyiptomi forralt bort is, ami remek felüdülést kínál az elfáradt és átfagyott utazónak. Hatalmas nagy látványosság télen Kairó fő utcája, ahol helyi művészek ókori egyiptomi témájú jégszobrokat faragnak. Gyönyörűek ilyenkor a fehér hótakaróban pompázó piramisok is, és nincs nagyobb élmény, mint szánkóval lecsúszni a gízai nagy piramison. Talán csak korcsolyázni egy jót a befagyott Níluson. Sőt mi több, télen előjönnek a pingvinek is, és szörnyen aranyosak, ahogy a szfinx körül szaladgálnak.

Világutazó medve

New York

Párizs

Kairó

Kínai nagy fal

Csomolungma

Világűr

Hold

Tuileriák kertje

Északi-sark

Déli-sark

Berlini állatkert

Brobdingnag

Smaug fészke

Vadnyugat

Halálcsillag

A minden várakozást felülmúló bab

  Egyszer egy finn nagymama a lányunokájával egy nagyon távoli egzotikus országban nyaralt. Nagyon jól érezték magukat, és rendkívül izgalmasnak találták ezt a meseszerű, vad helyet, ahol szinte bármi megtörténhetett, és ami annyira különbözött attól, amit otthon, Finnországban megszoktak. Amikor csak tehették, próbáltak beszédbe elegyedni a helyiekkel, hogy az országukról faggathassák őket. Sokszor nehézségekbe ütköztek a nyelvi korlátok miatt, mivel ez a vidék soha nem tartozott a legnépszerűbb nyaralóhelyek közé, kevesen beszéltek idegen nyelveket, és ők sem túl jól. Ennek ellenére rengeteg izgalmas és meglepő dolgot sikerült megtudniuk, ezeket az unoka mind feljegyezte a naplójába.
  - Lesz majd mit mesélnünk otthon! - mondogatták egymásnak igen gyakran.
  Nyaralásuk második hetében találkoztak egy idős, európai hölggyel, aki Franciaországból költözött oda évtizedekkel ezelőtt. Vele is elbeszélgettek, bár nem volt könnyű, mert csak törte az angolt, franciául pedig sem a nagymama, sem az unokája nem tudott. Az idős hölgy említést tett egy különös babfajtáról is, és a lelkükre kötötte, hogy soha, de soha ne egyenek belőle. Elmondta, hogy a hatása meglehetősen gyors és halálos.
  - Mort! Mort! - ismételte többször is.
  A nagymama és az unoka érdeklődését igencsak felkeltette ez a bizonyos bab. Nem vették komolyan az idős hölgy figyelmeztetését, elvégre mitől lehet egy bab hatása halálos? Halálra fogják magukat tőle röhögni? Vagy mégis mit akarhatott ezzel, hogy "mort"? A nyelvi nehézségek, ugye. Elhatározták, hogy felkutatják ezt a bizonyos babot, és visznek haza belőle.
  Miután hazaérkeztek Finnországba, szerveztek egy összejövetelt a kis tóparti házukba. Meghívták a legkedvesebb barátaikat egy finom ebédre, hogy elmesélhessék nekik fantasztikus nyaralásukat. A menü fénypontja természetesen az a bizonyos halálosan vicces hatású bab volt, már előre jókat kuncogtak rajta, hogy vajon hogyan fognak viselkedni a vendégek, amikor jelentkeznek náluk a tünetek.
  Aznap nagyon szép, csendes, napos idő volt, a tó felszíne, amely mellett a házuk állt, tükörsima volt. Senki sem sejtette, hogy milyen zajos és drámai események következnek nemsokára.
  Jó hangulatban költötték el az ebédet, sikerült elkápráztatni a vendégeket történeteikkel, és nagyon ízlett mindenkinek az egzotikus babfajtából készült ételkülönlegesség. Már a kávénál tartottak, amikor mindegyikük hasa heves morgásba kezdett. A vendégek arcára némi ijedtség és tanácstalanság ült ki, a nagymama és az unoka viszont nem tudták palástolni jókedvüket.
  - Igen - mondta a nagymama, már amennyire a nevetéstől beszélni tudott -, ez volt a mai napi tréfa. Figyelmeztettek minket előre, hogy ennek a babnak igen gyors és kitörő a hatása.
  - De kiülhetünk a kertbe is, ha esetleg elfajulnának a dolgok - tette hozzá az unoka, mire a vendégek hangosan hahotázni kezdtek.
  - Akkor talán menjünk is - kezdte az egyik vendég -, mert nálam már kezdenek nagyon elfajulni - de alighogy végigmondta, egy olyan irgalmatlanul nagyot durrantott, hogy felrepült a székéről, mint egy rakéta, és szétzúzta a koponyáját a mennyezeten. Holtan esett vissza. A nagymama és a többi vendég még magához sem tért a megdöbbenésből, amikor ők is pont így jártak. Az unoka látta, hogy az az egyetlen esélye, ha azonnal elhagyja a házat. Éppen kiért a bejárati ajtón, amikor akkorát durantott, hogy felrepült, és egy szépen kivitelezett tripla szaltó után a tóba esett. Szerencséjére. Azonban a gázkitörés ezzel még nem ért véget, így irányíthatatlanul száguldozni kezdett a tó felszínén, mint egy vezető nélüli, elszabadult motorcsónak. Végül pont egy gyanútlan horgász mellett ért partot. Ekkor megszűnt a durrogás, de a morgás a hasában jelezte, hogy még lesz folytatás.
  A horgász ránézett, összeráncolta a szemöldökét, és így szólt:
  - Nem lehetne egy kicsit csendesebben, kislány? Elijeszted a halakat.
  Az unokát feldühítette a horgász közömbössége a problémája iránt, de nem szólt semmit, csak besétált a partról a vízbe néhány métert, úgy állt, hogy pont háttal legyen a horgásznak, és előrehajolt. A horgász éppen tűnődni kezdett, hogy vajon miért pucsít felé ez a csuromvizes lány, ráadásul úgy, hogy a nadrágja hátul szét van hasadva, amikor fülsüketítő durrogás kíséretében megindult az újabb gázkitörés, és elrepítette az unokát a tó túlsó partja felé, a horgászt pedig lesodorta a kisszékéről. A horgász feltápászkodott, és döbbenten meg egy kicsit talán sértődötten így szólt:
  - Dehát ilyet nem csinál az ember.
  Az unoka pedig folytatta a száguldozást a tó felszínén, és lassan sikerült kitapasztalnia, hogyan tudja magát irányítani. Sőt, egy idő után sikerült felemelkednie a levegőbe, viszont ahhoz túl bizonytalan volt, hogy vízszintes repülésbe kezdjen, így megelégedett azzal, hogy nagyjából függőlegesen tartott a felhők felé.
  Közben a házban a nagymama és a vendégek holtukban is folytatták a durrogtatást, ide-oda röpködtek a házban, szétzúzták a berendezést és magukat, néhányan kirepültek az ablakon. Elég morbid látvány volt.
  Az unoka pedig végül olyan magasra emelkedett, hogy már nagyon elkezdett fázni, és levegőt is egyre nehezebben kapott. Hajszál híja volt, hogy el nem gázolta egy utasszállító repülő, a pilóták nem akarták elhinni, hogy egy lány húzott el előttük. Annyira új volt neki a repülés, hogy nem tudta, hogyan tudná magát irányítani, egyre jobban kétségbe esett. Végül elmúlt a bab hatása, és lezuhant.
  A nagymama és a vendégek holttesteit egy szomszéd találta meg, aki felfigyelt a nagy lármára. A rendőrség nem tudta mire vélni ezt a szörnyű esetet. Először brutális nemi erőszakra gyanakodtak, mivel mindegyik áldozatnak lukas volt hátul a nadrágja, de végül elvetették ezt az elméletet. Az unoka holttestét csak hetekkel később találták meg kirándulók az erdőben. Soha nem tudták kideríteni, hogy honnan zuhanhatott le.

A világ legfurcsább UFO-története

  Már évtizedek óta rendszeresen meglátogatnak az ufók. Teljesen részévé váltak az életemnek. Egyszer még az eleje felé, amikor még friss volt az ismeretségünk, felvittek az űrhajójukra, hogy orvosi vizsgálatokat végezzenek rajtam. Persze először nem tudtam, hogy mit akarhatnak velem, de amikor levetkőztettek, és felfektettek egy olyan műtőasztal féleségre, már sejtettem, hogy mi következik. Tudva, hogy az idegenek mennyire fejlett technológiával rendelkeznek, arra számítottam, hogy majd előkerülnek a kifinomultabbnál kifinomultabb orvosi műszerek, és a sok elképesztő kis herkentyű, amit az ember el sem bír képzelni. De egy kicsit csalódnom kellett, mert a vizsgálat mindössze annyiból állt, hogy fogtak egy bazi nagy rozsdás vasat, és feldugták a seggembe. Ekkor nagyon megijedtem. Aztán évekkel később, amikor már szinte baráti viszonyban voltunk az idegenekkel, egyik éjjel arra ébredtem, hogy ott áll az ágyam mellett egy ufónő. Ezt mondta nekem az ufónő: "Ha csokit eszel, meghalsz". Aztán eltűnt. Ez nagyon érzékenyen érintett, mert történetesen a csokoládé volt a mindenem, és nem nagyon hittem, hogy le tudok mondani róla. De úgy voltam vele, hogy biztos jó okuk van arra, hogy ezt mondták, talán az egészségemet próbálják megóvni, esetleg tudnak egy olyan betegségemről, amiről az orvosom és én nem, és úgy látják, hogy a csokoládé nagyon káros lehet. Ezért hallgattam rájuk. Azonban néhány hét múlva, amikor már úgy szenvedtem a csokihiánytól, mint egy kutya, azon kezdtem morfondírozni, hogy ezek a nyavajás ufók lehet, hogy csak a bolondját járatják velem, és rettentő jól szórakoznak rajtam az űrhajójukon, hogy ni, nem merek csokit enni, és hogy kínlódom. Így hát fogtam magam, és befaltam egy tábla csokit. Aznap éjjel arra ébredtem, hogy egy csapatnyi ufó áll az ágyam körül. "Gyere velünk!" - mondták, és átkísértek a kisfiam szobájába. Ott elővettek egy csomó kifinomult orvosi műszert, és megkínozták vele a kisfiamat. Amikor végeztek, így szóltak: "Ez azért volt, mert csokit ettél. Mondtuk, hogy ne egyél csokit." Aztán eltűntek. Természetesen ezután nem nyúltam többet csokoládéhoz. Meggyőződésem, hogy mindez nem hiába történt, hanem az életemet mentették meg vele valamilyen módon.

Szerintem...

  Mindig panaszkodnak az emberek, hogy a tévében csak az erőszak meg a szex meg a káromkodás megy. Szerintem nem. Évek óta nem láttam ilyesmit, pedig néha szeretnék. Milyen adókat néznek ezek? Barack Obama az Egyesült Államok első fekete elnöke. Szerintem nem valami fekete. Azt mondják, hogy ebben az országban nem lehet bérből és fizetésből megélni. Szerintem meg lehet. Rengetegen ezt teszik. Múltkor hallgattam speed metalt, és szerintem lassú. Nemrég egy nő arra panaszkodott, hogy nagyon rossz a közbiztonság, mert amikor egyszer januárban éjjel ment haza, megkergette egy férfi, aki semmi mást nem viselt, csak tűsarkút, combfixet, fehér atlétatrikót és egy tanga bugyit a fején. Szerintem ezt csak álmodta. Ilyesmik nincsenek is. Azt mondják, hogy a magyar egy birka nép. Szerintem az birka, aki ilyet mond. Mindig mondják, hogy nem beszélnek szépen a rádióban, hadarnak, röhigcsélnek, nyelvtani hibákat vétenek és túl sok idegen szót használnak. Szerintem nem. Hol hallottak ilyet? A Kossuthon vagy a Bartókon? Sokan mondják, hogy ebből az országból el kell menni. Aztán mégis itt vannak. Szerintem csak összevissza beszélnek. Állítólag gazdasági válság van. Szerintem nincs. Múltkor valaki azt mondta, hogy az nem jó, hogy már novemberben kinyit a karácsonyi vásár, mert neki akkor még nincs karácsonyi hangulata. Szerintem egyáltalán ne legyen karácsonyi vásár, mert nekem soha nincs karácsonyi hangulatom.

Szegény Rózsika néni

  Én nagyon sajnálom szegény Rózsika nénit, mert ezek a mai fiatalok az ő nyugdíjából élnek ingyen, abból drogoznak, vagy ha éppen nem, akkor abból tanulnak. Nem értem, hogy lehetnek ilyenek vele. Főleg, hogy a szerencsétlen 40 évet dolgozott. Igaz, hogy más is... de akkor is. Miért nem hagyják, hogy még néhány évet nyugodtan éljen szegény?
  Erről jut eszembe, bár most nem rólam van szó, hogy ezt a sok autópályát meg az én adómból építették. És abból fejlesztik a termálvízre alapozott turizmust is. Abból vezetik be az elektronikus útdíjat. És még nagyon sok mindent abból fizetnek. De nem kell megköszönni. Csak úgy mondom. Őszintén bevallom, a 4-es Metró építése miattam késik, mert későn fizettem be az adót. Nagyon komoly összegre büntettek miatta, ha valakit ez vigasztal. Abból vannak az új Volvo és Mercedes buszok.
  De, amire a legbüszkébb vagyok, és amiről nagyon szeretek társaságban beszélni (bár tudom, hogy nem szép dolog dicsekedni): a Pannonhalmi Apátság az egyik ősöm adójából épült. Ha valaki még nem látta, mindenképpen nézze meg, érdemes.

Bánatos emberek a metrón

  Sok embert hallok arról panaszkodni, hogy reggelente mennyire bánatosak az utasok a metrón, csak ülnek, néznek maguk elé unottan, vagy elbújnak az újságjukba, könyvükbe, mobiltelefonjukba, akármijükbe. És egyszerűen nem vesznek tudomást sem a többi emberről, sem a külvilágról. Sehol egy vidám mosoly, vagy bármilyen kedvesség. Sokan szörnyen lehangolónak találják ezt a jelenséget, és kínszenvedés számukra így a metrózás, mint mondják. Én nem így vagyok vele. Sőt, én kifejezetten örülök ennek. Így legalább békén hagynak.
  És különben is, mit csináljanak? Meséljenek közösen vicceket, és csapkodják egymás térdét a nevetéstől? Salsázzanak? Activityzzenek? Kérdezzék meg, hogy nincs-e valamelyik utasnak születésnapja vagy névnapja, és ha van, akkor köszöntsék meg? Adjanak körbe egy füves cigit?
  Nem már! Én inkább maradnék a befelé forduló utastársaknál.